
Nagyrendezvények Zalaegerszegen
Milyen programokból válogathatunk?
Napjaink termékorientált világában egyre inkább felértékelődik az élményalapú időtöltés. Természetes, hogy azt a programot, melyen a családtagokkal, barátokkal közösen veszünk részt, emlékeink kedves zugában őrizzük meg. Élményt ajándékozni nem ötlethiányra utal, sokkal inkább a közös megélés, átélés időtálló hangulatát szeretnénk ezzel megragadni – ajándékozzunk koncertjegyet, vagy egy borkóstolóra szóló meghívót, akár egy tematikus sétára beválható kupont.
Zalaegerszegen télen-nyáron, az év minden hónapjában, sőt az év minden egyes napján találhatunk magunknak való programot. Az évi többszáz esemény közül kiemelkednek azok a nagyrendezvények, amelyek immáron évek, évtizedek óta több ezer, több tízezer ember szórakozását garantálják.
Néhány évvel ezelőtt „újult meg” a Zalaegerszegi Sörfesztivál, amely a korábban bejáratott szeptemberi időpontról került át május elejére, s összeolvadt a májusi Pálinkafesztivállal. A „Spori” (hivatalos nevén: Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok) mellett három napon keresztül a sör, a pálinka, a finom ételek és nem utolsósorban a zene és a szórakozás játssza a főszerepet. Naponta legalább három együttes lép fel a pódiumon, akár még „mini Sziget”-ként is hivatkozhatnánk a háromnapos forgatagra.
Május közepén szintén a kulináris élvezetek kapnak reflektorfényt a néhány éve életre hívott MUSTRA Grill & Chill háromnapos sorozatában. A kellemes hangulatú, tavaszi gasztro program nemcsak finomságok tárházával várja az érdeklődőket, de élő zenével is. Az esemény értékét nagyban növeli, hogy belvárosi vendéglátósok összefogásával valósul meg zalaegerszegiek és nem csak zalaegerszegiek számára.
Ugyan június eleje már bőven a „body shape” időszaka, ám egész biztosan találunk a diétánknak és a fogunknak való fogásokat a város modern centrumában, a Díszt téren megrendezett Street Food Weekend kavalkádjában. Minden, ami trendi, minden, ami menő és minden, ami finom! És ha esetleg kicsit belefáradtunk az újragondolt, merész ötletekbe, netalán visszavágynánk az időben, akkor pünkösdhétfőn a Gébárti-tónál a helyünk. A Göcseji Prószafesztivál városunk egyik legrégebbi, régi hagyományát felelevenítő rendezvénye, amely során a prósza mellett kirakodóvásár és mesterségbemutató is várja közönségét.
Az esetlegesen felszedett kilókat pedig nyugodtan lemozoghatjuk majd az immáron évtizedes hagyományra visszatekintő Restart Sportfesztivál idején. A sportos rendezvény sokáig kereste helyét szerte a városban és peremkerületeiben, mígnem aztán megtalálta igazi otthonát a város déli területén, az Alsóerdei Sport- és Élményparkban. Érthető a fesztivál szlogenje is: „sokszínű közösségi élmény a tesi, szellemi újrainduláshoz.”
Térjünk vissza egy kicsit június közepéhez, amikor is három napra – szó szerint – lezárják a belvárost az autósforgalom elől. A statisztikák szerint ekkor, az EgerszegFeszt idején, több tízezer ember sétál, nézelődik, szórakozik a belvárosban. Nem is csoda, hiszen több színpadon fiatal tehetségek és népszerű előadók váltják egymást. Ilyenkor Zalaegerszeg centruma megváltozik: volt már tengerparti plázsunk, különleges kialakítású élményterünk itt – minden évben van valami újdonság, valami „cukiság”. A szervezők a következőt ígérik: „élhető terek, igazi közösség, vidámság és mosoly.” Nincs is más hátra, mint az EgerszegFeszt jelmondatát skandálni: „Mindenki Egerszegre!”
A nyárbúcsúztató és őszköszöntő megszokott programja szeptember elején a Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték, amikor a természet három napra beköltözik a városba. Az erdő és a vad ünnepe koncertekkel veszi kezdetét, jótékonysági vadfőzéssel folytatódik és természetesen szórakozással zárul. „Minden, ami zöld, minden, ami Zala!” Tegyük hozzá: minden, ami zene!
A Vénasszonyok Nyara kezdetén (azaz: szeptember közepén) újra visszatér a belvárosba a MUSTRA, ezúttal Wine & Chill alcímmel. Ha kedvünk támad, sétáljuk körbe a belvárost egy pohár itókával, kóstoljuk meg a finom – kifejezetten erre az alkalomra összeállított – falatokat, menüket. Az élő zene andalít, ilyenkor még meleg a szellő, de már figyelmeztet, hogy érkezik a hideg évszak. November végétől Szenteste napjáig az Egerszegi Advent „Winter Wonderland”-jébe csöppenünk a belvárosban: mézeskalács, sült gesztenye, forralt bor és puncs, karácsonyi fények és dallamok, no meg a szabadtéri jégpálya utal arra, hogy hamarosan új év veszi kezdetét.
Új, régi-új és hagyományos programokkal egyaránt.
Oszd meg, hogy más is lássa: